Bóna Zoltán – FIDESZ – egyéni jelöltje

1981. május 9-én láttam meg a napvilágot Kerepestarcsán. Születésemtől fogva Dunavarsányban élek, ahol szüleim három és fél évtizede szolgálnak református lelkipásztorként.

Az általános iskola első 6 osztályát szülővárosomban végeztem. Középiskolai tanulmányaimat a Kecskeméti Református Gimnáziumban, majd a Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnáziumban folytattam, ahol 2000-ben szereztem érettségi bizonyítványt. Egyetemistaként szüleim nyomdokaiba léptem és tanulmányaim befejezéseként teológus lelkész diplomát szereztem a Komáromi Selye János Egyetem Teológiai Karán.

A politika iránt érdeklődésem már egész fiatalkoromban kialakult, amely – többek között – annak köszönhető, hogy születésem óta családi és baráti körben a közélet aktualitásai és az emberek szűkebb és szélesebb közösségének sorsa iránti érdeklődés és elkötelezettség a különböző beszélgetéseket és megnyilvánulásokat rendszerint uralta. Ennek eredményeként 2003-ban néhány hasonlóan gondolkozó barátommal és ismerősömmel megalapítottuk a Fidesz Magyar Polgári Szövetség dunavarsányi szervezetét, amely elnöki feladatait azóta is ellátom.

A dunavarsányi Fidesz elnökeként 2005 szeptemberében az a megtiszteltetés és kihívás ért, hogy a dunavarsányi képviselő-testület önfeloszlatásának eredményeként kiírt időközi választáson polgármesternek indultam, amely során a választópolgárok engem tüntettek ki bizalmukkal. A 2010-es önkormányzati választáson a dunavarsányi polgárok több mint 70 %-os többséggel, immáron harmadik alkalommal választottak meg a város vezetésére.

A polgármesteri feladatok ellátása mellett a 2010. évi önkormányzati választások óta a Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlésének is tagja voltam, valamint a Csepel-sziget és Környéke Többcélú Önkormányzati Társulás alelnöki tisztségét is betöltöttem.

2013. év elejétől a Fidesz Magyar Polgári Szövetség választókerületi elnöki teendőit is ellátom Pest Megye 8-as számú választókerületében.

A 2014. évi Országgyűlési képviselő választáson, Pest megye 8. számú választókerületében a választópolgárok bizalmukat kifejezve országgyűlési képviselőnek választottak meg.

Szabadidőmet sporttal, olvasással, cserkészkedéssel és kirándulással töltöm. Hivatásom betöltése mellett feltöltődést jelent számomra családommal, feleségemmel és két fiammal, a 2014. május 25-én világra jött Bóna Zoltán Ambrussal, és 2015. november 1-jén született Bóna Márton Józseffel, valamint a barátaimmal eltöltött idő.

Kapcsolat

Országgyűlési képviselői iroda

Levelezési cím: 2310 Szigetszentmiklós, Kossuth Lajos utca 10.
Telefonszám: +36/30-595-8876
E-mail: bona.zoltan@parlament.hu

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!