Stefanik Zsolt – MSZP-PÁRBESZÉD – egyéni jelöltje

Stefanik Zsolt vagyok, 38 éves, informatikatanár. Négy diplomával rendelkezem. 2010 óta vagyok képviselő Halásztelken, negyedik éve pedig a város alpolgármestere. Feleségemmel és két kislányommal Szigetszentmiklóson lakunk.

Pest megye 8. számú választókerületének képviselő-jelöltje

 

Miért vállalom a megmérettetést a választáson? Pedagógusként és alpolgármesterként ismert ember vagyok, a város fejlődik, látszólag elégedett lehetnék ennyivel. De amint kilépek a városból, máris számos gonddal találkozom. Olyan problémákkal, amelyekbe civilként nem tudok beleszólni, és nem tudok változtatni. Mindig érdekelt a közélet, a társadalmi aktivitás. Tudom, ez sokunkra igaz, de én ezen túl azt gondolom, szükségünk van elvekre, amely mentén éljük az életünket, alakítjuk körülöttünk a világot. Nyitott szemmel kell járni; én is azt teszem. Nemcsak karácsony idején kell észrevenni azokat, akik segítségre szorulnak, minden nap keresni kell a lehetőséget a segítségnyújtásra. Szeretném, ha a szolidaritás nemcsak egy szó lenne, hanem a társadalom állandó jellemzője. Nem egy olyan feladat van azonban, amelyet mindenképp meg kell oldani ahhoz, hogy térségünk élhetőbbé váljon. A számos felmerült probléma közül azokat választottam ki elsősorban, amelyeket a 8. választókörzet lakói a legfontosabbnak tartanak. Ezekről felmérést készítettem, valamint számos közönségtalálkozón is alkalmam nyílt megbeszéléseket folytatni a környező települések lakóival.

KÖZLEKEDÉS

Térségünkben igen magas azoknak a lakosoknak a száma, akik naponta több órát kénytelenek ingázni a munkahelyük és az otthonuk között. A mai rohanó világban, amikor a családra a napi teendők miatt alig-alig marad idő, nem mindegy, mennyi időt töltünk közlekedéssel. A közlekedés állapotának romlását jól érzékelteti, hogy mára már nemcsak a belvárosba való bejutás ideje nőtt meg. Az agglomeráció lakosságszámának emelkedésével a Csepelre való bejutás is komoly problémát okoz, illetve az agglomeráció települései közötti közlekedés is kezd kaotikussá válni. Országgyűlési képviselő-jelöltként kiemelten fontosak tartom, hogy javítsak a választókörzet közlekedési viszonyain, beleértve a tömegközlekedést és a személyautóval való közlekedést is. Közutak állapota, kerékpárutak: A közutak, kerékpárutak és járdák karbantartására, felújítására kevés forrás jut, több településen szinte semmi sem. Szeretnék tenni azért, hogy kényelmes és biztonságos legyen mindenki számára a közlekedés, akár gyalogosan, akár járművel utazik. Az agglomeráció lakosságszámának növekedésével az egészségügyre is egyre több feladat hárul, ezért a korszerűsítés ezen a területen is egyre szükségesebbé válik. Csökkentenünk kell a várólistákat, hogy egy vérvételre vagy egy ultrahangra ne kelljen hónapokat várni.

EGÉSZSÉGÜGY

Ugyanilyen fontos, hogy az orvosok ne külföldön praktizáljanak, mert ha ez a tendencia folytatódik, akkor néhány éven belül lesznek olyan kórházaink, szakrendelőink, amik szakorvoshiány miatt nem fogják tudni ellátni a feladatukat. A probléma a háziorvosi praxisokat is érinti. Ha ezekre nem találunk mielőbb megoldást, akkor az egész magyar egészségügy kártyavárként omolhat össze.

Kérem, tiszteljen meg bizalmával, és ha van olyan probléma, amellyel Ön szerint kiemelten foglalkoznom kell, kérem, keressen meg az alábbi elérhetőségeim egyikén:

tel. :+36 20 575 5000

e-mail: info@stefanikzsolt.hu

Facebook: facebook/stefanikzsolt

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!