Az elmúlt évek összefoglalása

Csibész és Zorró a sárga nyakörvvel

Kedves Éva

Már évek óta vagyok a szigethalmi falka tagja. Lassan aktuális egy jelentkezés.

Zorró a suliban

Itt éppen a suliban játszom az engedelmes kutyát

Amikor ide kerültem egy gyönyörű gyepes kert volt itt. Sajnos nagyon gyorsan eltűnt. Időnként megpróbálom megkeresni. Már volt, hogy több, mint egy méter mélyre is leástam, vagy alagutat ástam a szomszéd kert alá, de ott sem találtam. Ilyenkor a gazdák nagyon morcosak tudnak lenni, pedig hogy örülhetnének, hogy ezeket nem nekik kell csinálni.

Amikor elmegyünk sétálni és a gazdák leveszik a pórázt, hatalmasakat szoktam futni, néha 30, 45 percet is kerestetem magam a gazdákkal, mielőtt vigyorogva megjelenek.

A hét végén a verőcei Öreg Rádiók Kiállítását tekintettük meg. A gazdák vittek is egy gyönyörű rádiót. Képzeld engem a kiállításra be sem engedtek, pedig ahhoz is értek ám (erről a vacsis részben még mesélek). Az udvaron meg a Duna parton kellett szaglásznom. A vízbe is bele kellett mennem egészen hasig… Ha lett volna egy szép kacsa mentem volna tovább is…. Most őszintén, milyen gazda, aki a Duna partra viszi a vadászkutyáját, kacsáról meg nem gondoskodik.

Csibész teljesen eladta a lelkét a gazdáknak első szóra megcsinál (majdnem) mindent és még örül is neki… Semmi lázadás, csak ritkán bosszantja a gazdákat, de legalább a madarakat segít a kerítésről elüldözni (még ezek a vajszívű gazdák befogadják valamelyiket).

A nyaralás egy külön dolog. Ha a gazdákat el akarom vinni nyaralni, bizony meg kell vele dolgozni. Hiába mondja magáról egy-egy szálloda hogy kutyabarát, a telefonon egyeztetés alkalmával kiderül, hogy ők csivavára, esetleg yorkira gondoltak… 2 darab 25 kilós kutya hallatán bizony megugorják a tripla luccot, pedig mi még egy törülközőt, bibliát, köntös sem vittünk haza szállodából.

Szerencsére a Balatonfelvidéken találtunk egy idős hölgyet a lányával aki minket is szeretettel lát. A hölgy lánya mindig nagy örömmel nézi, amikor szaladgálunk a kertben (közben gondosan letaroljuk a borsót, paradicsomot és paprikát), ha valamit akar akkor nem vezényszót mond, hanem elmagyarázza. Rengeteget simogat, dédelget foglalkozik velünk. Az édesanyja nagyon örül ennek, azt mondja sokkal jobban van egy ilyen hétvége után.

Most Pünkösdkor valahol kelet Magyarországon voltunk. Hatalmas erdő, egy szép vendégház, saját kutyával, aki azonnal megígérte, hogy bemutatta az összes jó csajt a környéken, de mi nem fértünk ki azon a lyukon ahol ő szokott kiszökni.

Zorró a szerszámokkal

A barkácsolás nagyon kimerítő elfoglaltság

Bemutatkozáskor gyorsan egyeztettük, hogy a mi gazdánkhoz nem mehet oda, mi meg az ő gazdájához. A gazdák ezért engem leteremtettek, hogy majd ők megmondják, hogy ki mehet oda hozzájuk. Csavargó kutya meg kapott egy fülvakarást (érezze a megtiszteltetést ez a vakarás az enyém volt).

A kutyasuliba még mindig járunk. Jó buli, de nem értem mit rugóznak ezen az ül meg fekszik dolgon. Ha a falatot ide akarják adni, elfogadom, de minek ugráltatnak. Hát nem lenne logikusabb, ha csak a falatokat adnák oda, és mennénk haza, nem játszanák a bazári majmot?

Néha másik suliba megyünk. Ott kevesebben vannak, messzebb van,  de más haverok vannak ott. A gyakorlatok meg sokkal élvezetesebbek, mert a sok hosszú-combú csaj engem figyel, hogy mit kell csinálni.

Kaját sose kapunk eleget. A múltkor is a konyhaasztalról megmentettünk Csibésszel egy tepsi sütit, amit a gazdák már nem ettek meg, már majdnem tíz perce rá se néztek, utána meg nem adtak vacsit…

A csütörtökön a gazda, már nagyon nézte, hogy a hétvégén nem lehet megúszni a redőny javítását.

Kutyák az erdőben

Az erdőben is tudunk viselkedni.

Csibésszel, gondoltuk jó kutyák leszünk, és hiába tombolt az a hatalmas vihar mi bizony leszedtük az egészet… Hiába dolgoztunk vele annyit, sok köszönetet nem kaptunk érte… (már megint hiába törtük magunkat)

A vacsi az mindig nagy szám. A Gazda leültet minket és elmesél valamit. Már komoly matematikai és elektromos ismeretekkel rendelkezünk. Az Ohm és Kirchhoff törvényeket, a Pitagorasz tételt a bizonyításával álmunkból felkeltve is tudjuk. Csak ezek után ehetünk. Az evés után bemehetünk a nappaliba. Ott egy rövid randalírozás után a gazdák körül elpunnyadunk. Amikor a Gazdák mennek aludni, minket kizavarnak.

Most ennyi tellett megyek macskát kergetni:

Zorro

 

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!