Ott voltunk a Wikitalálkozón Monostorapátiban

A történet úgy esett meg, hogy a Gazda egy péntek délután pórázra fogott és berakott bennünket a kocsiba. Innentől már rossz nem történhetett.

A Gazdának nagyon fájt a feje, de bevett valami fehér izét, azt mondta ettől jobb lesz… Mire felszedtük Gazdasszonyt már jobban volt. A melegben lihegtünk rendesen, de néha megálltunk vizet inni és elvégezni halaszthatatlan dolgainkat.

Amikor eljutottunk Kapolcsig ott lépésben haladtunk át. Mi szívesen előre mentünk volna, hogy mindenkit elzavarjunk az útból, de ebben a melegben inkább az autóban szundítottunk.

Amikor megérkeztünk egy gyönyörű kertes házba a Gazdáék elkezdték behordani a sok kacatot a házba. A házigazdák nagyon barátságosan fogadtak bennünket. Simogattak, vakargattak bennünket. Már majdnem elég volt a dédelgetés, amikor a gazdák visszaraktak bennünket az autóba és utaztunk még egy kicsit egy jó helyig. Itt megismerkedtünk több wikipédistával és Szusi kutyával. Szusi egy gyönyörű csivava. Némi bizalmatlankodás után országos haverok lettünk. A kétlábúak élvezték a pince hűvösét, páran hordóban érlelt szőlőlevet ittak. (Nekünk meg csak vizet adtak). Innen mentünk a Balaton partra. Itt a kétlábúak között kitört a pánik, mert a négylábúak nem mehettek be a strandra…

Némi vita után, akit nem kutya hozott, ment fürödni. Mi Szusival közben megszagolgattuk egymást, majd az napi eseményekről trécseltünk, meg a szokásos, a gazda nem ad eleget enni, nem sétáltat eleget duma ment. Amikor a csapat megint együtt volt visszamentünk a szálláshelyre.

Hát eddig azt hittük ilyen csak a városi legendákban van. Sétáltatás közben a haverok meséltek róla, de nem hittük el. A gazdák az ágy mellé terítették a rongyinkant és mi a Gazdákkal aludhattunk. Most kérek a haveroktól bocsánatot. Tényleg van olyan, hogy egy kutya a Gazda mellett alhat.

Reggel én ébredtem elsőnek. Rendes kutyaként ébresztettem a falkát. Nem örültek neki… Kis szundi után kimentünk a helyi bolthoz, majd reggeli. A gazdák és a Házigazdák reggelitek, mi néztük.

Reggeli után autóztunk egy kicsit, majd elmentünk egy jó helyre, ahol a zsömle színű kutya azonnal rákattant Szusira. Mi azonnal bevágtuk a kajáját.

A zsömle színű gazdája osztotta az észt a kétlábúaknak, akik mindenféle gizgazokat néztek nagy áhítattal. Addig mi szaladgáltunk, birkóztunk, tettük ami a dolgunk.

Nagy nehezen elindultak mi a csapat előtt megszaglásztunk minden rögöt, elzavartunk az útból minden békát gyíkot és egyéb veszélyes élőlényt. Néha visszaszaladtunk egy-egy simogatásért, vakarásért. A kétlábúak tudták a dolgukat. Ha valamelyikhez odamentünk egyből kaptuk a dédelgetést. Hiába na a Wikipédisták tudják hogy működik a világ.

A kétlábúak folyamatosan a szürke marhákról beszéltek. Mi lelkesen kerestük őket, de mindenhol csak nyomaikat találtuk. Aztán megtaláltuk őket, de úgy döntöttünk nem hajtjuk őket a Gazdákhoz, ha érdekli őket jöjjenek ők is ide.

Estig még sok program volt, mi mindegyiken ott voltunk. Jártunk a kultúrházban, megint a pincénél, megint a kultúrház udvara. A kétlábúak leültek. Járt a szájuk. Néha jöttek mások, őket elzavartuk.

Amikor visszaértünk a szállásra, megint a gazdák ágya mellé került a rongyink. Nem hittünk a szemünknek. Megint a Gazdák mellett alhatunk… Lefeküdtünk és egyszerűen elaludtunk, még a vacsit sem kértük.

Reggel kelés korán. Csomagolás, be az autóba. Jött velünk még egy wikipédista. Elmentünk a tavas barlangba. Oda is csak a kétlábúak mehettek be, de egy barátunk vigyázott ránk, így a Gazdák bemehettek.

Elkísértük a vonattal utazókat a pályaudvarra. Ott olyan meleg volt az aszfalt, hogy inkább csak a fal mellett lazítottunk.

A Gazdák a maradék Wikipédistákkal megebédeltek (mi ezt szokás szerint az asztal mellett fekve néztük), majd hazajöttünk.

 

Hogy ezt miért meséltem el?

Mert most mi hívtuk meg a wikipédistákat egy tavasz köszöntésre.

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!