Csernobil

1986. április 26-án a Szovjetunióban (pontosabban Ukrajbában) váratlan esemény történt. A csernobili Lenin atomerőmű 4-es blokkjában robbanás történt.

A robbanás során jelentős mennyiségű radioaktív anyag került a légkörbe. Ennek hatásai a mai napig vitatottak. A természetvédő és az az atomenergia használatában érdekelt szervezetek képviselik a két szélsőséges álláspontot. Ebben a vitában nem feladatom állást foglalni.

Egyes vélemények szerint Déri János és Takács Marika halálához is hozzájárult az esemény. Déri János esetén a tüdőrákkal kapcsolatban azonban valószínűleg nem volt közömbös, hogy híresen erős dohányos volt, azonban egyes visszaemlékezések szerint a katasztrófa idejének környékén mindketten a Szovjetunióban voltak.

Konkrét esetekről nehéz hiteles adatokhoz jutni, azonban az vitathatatlan, hogy a katasztrófa után Ukrajnában járt emberek között szignifikánsan magasabb volt a daganatos megbetegedések száma.

Sajnálatosan a korabeli médiában (ezt akkor úgy mondták, sajtóban) az első reflex az elhallgatás volt. Ez természetesen nem az újságírók ötlete volt, hanem a politikusoké. Vannak olyan konteók, hogy az elhalgatás erőltetése a Gorbacsovval szemben álló konzervatív erők munkája volt, annak érdekében, hogy az akkor sokat hangoztatott glasznoszty (átláthatóság) politikát ellehetetlenítve a politikust leválthassák.

Az esemény okairól minden részletet valószínűleg soha nem fogunk megtudni (már csak azért sem, mert a bizonyítékok megsemmisültek, illetve a magas sugárzás miatt nem hozzáférhetőek). Amit tudni lehet, az annyi, hogy a blokkot karbantartáshoz elkezdték leállítani. A leállítás közben szerettek volna egy kísérletet elvégezni, hogy meghibásodás esetén a hajtását elvesztett generátor a saját lendületénél fogva képes-e elegendő energiát szolgáltatni a blokk keringetőszivattyúinak.

A kísérlet érdekében egyes biztonsági berendezéseket kikapcsoltak, azonban a leállítás folyamán, mivel az elektromos hálózatban energiahiány lépett fel az áramirányító a blokk személyzetét a teljesítmény emelésére utasította. Ehhez további biztonsági rendszereket kellett kiiktatni.

Az itt leírtak a blokk tervezési hibái, illetve a grafit moderátoros reaktorok pozitív üregtényezője miatt elkerülhetetlenné tették a katasztrófát.

A felelősség kérdése egészen érdekes szálakat érint.

Az amerikai tudósok már jóval korában rájöttek, hogy a grafit moderátoros reaktorok üregtényezője pozitív, ami azt jelenti, hogy vannak olyan üzemmódok, amikor a teljesítmény emelése önmagában további teljesítmény emelkedéshez vezet. Ezért az Egyesült Államokban már régen csak víz moderátoros reaktorokat építettek (polgári célra), azonban Teller Ede javaslatára ezt az információt hadititokként kezelték.

A szovjet tudósok is rájöttek, hogy a grafit moderátoros (forralóvizes) erőművek  jóval kevésbé biztonságosak, mint a nyomott-vizesek, ahol a moderátor szerepét víz látja el. Ebben az időben azonban már a csernobili reaktorok tervezése folyamatban volt.

A grafitmoderátoros reaktorok nagy előnye, hogy a tervezett blokk teljesítménye sokkal szabadabban választható meg, valamint mivel a szerkezete egyszerűbb, ezért a hatásfokai is kedvezőbb.

A nagyobb kockázatot szigorúbb üzemeltetési renddel próbálták ellensúlyozni. A balesetet megelőzően ezeket a biztonsági előírásokat vették egymás után semmibe.

Annak ellenére, hogy reaktorokat meg sem lett volna szabad építeni, ha az előírásokat betartják szinte biztos, hogy nem történt volna baleset.

A következmények

 

A bevezetőben a humán következményekről már írtam. Azonban Európa fajokban egyik leggazdagabb területe a Vörös-erdő, ami a megsérült reaktortól pár száz méterre kezdődik, és a radioaktív szennyezésnek egyik leginkább kitett terület. A vadászat és az emberi zavarás hiánya miatt a vadállomány mégis igen gazdag. Manapság már az ott élő farkasok időnként lakott területre tévednek, illetve visszaköltöztek olyan fajok, amelyek a környékről már korábban kihaltak.

A Csernobilról szóló megemlékezésekből ki szokott maradni, hogy a fosszilis energiát használó erőművek is követelnek emberéleteket, a kibocsájtott füstgázok, lerakott salakanyagok bizony mérgezik a talajt a levegőt. Ez sokkal kevésbé látványosan, de halálesetekhez vezet, mivel az emberek nem egy időben, egy helyen halnak meg, hanem csak statisztikai módszerekkel mutatható ki, hogy az adott területen valamelyik betegség gyakoribb az átlagosnál.

Mivel a különböző energiatermelési eljárások elképzelhetetlenül nagy üzletet jelentenek, ezért az összes érintett statisztikát fenntartásokkal szoktam kezelni.

Remélhetőleg a veszélyes üzemek vezetői és felettes szerveik tanultak a katasztrófából. Az atomenergia pillanatnyilag a mindennapjaink része, azonban energiatakarékossági intézkedésekkel, a megújuló energiák bölcs használatával talán még a mi életünkben visszaszorítható a használata.

Itt a hangsúly az energiatakarékosságon van, hiszen az az energia a legkörnyezetbarátabb, amit nem kell megtermelni.

A 80-as évek végén és a 90-es évek elején lehetőségem volt ellátogatni egy salzburgi rákkutató intézetbe. A statisztikák a nőgyógyászati daganatos megbetegedések határozott, töretlen emelkedést mutatták, azonban az emelkedés kezdete nem  1988 volt, hanem jóval korábban. A páciensek Ausztria és Németország környező területeiről kerültek ki.

Természetesen ezek az adatok innen meglehetősen távoli területekre adnak egy pillantásnyi áttekintést, valamint a látogatások időpontjából adódóan a hosszútávú hatásokról nem ad információt.

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!