Nagy utazás 8. rész

Ez a Nagy Utazás 8. része az 1. 2. és 3. 4. 5. 6. 7. rész korábban jelent meg
A történet nem mindig megy időrendi sorrendben

A tervezett rablóhadjárat, pedig csak húzódott, mivel a vezetők nem tudtak megállapodni, hogy melyik város milyen tiszteket adjon, A magas rangokra erős túljelentkezés volt az alacsony pozíciók rovására. A nagy huzavona közben az áldozatnak kiszemelt városok is szövetséget kötöttek, és elkezdték a felkészülést a védekezésre, vagy a többi város kirablására.
Az én városomban egyre nehezebb volt a termelést fenntartani úgy, hogy közben a kiképzések és a tréningek is mentek. Sajnos hol a katonáknak, hol a gazdaságnak kellett engedni, de talán sikerült megtalálni azt az egyensúlyt, ami biztosította a katonai készenlétet és a város gazdagságát is.
Ebben a helyzetben kezdett a hajósok között terjedni a pletyka, hogy idegenek, hatalmas hajókkal sorra fosztogatják a távoli parti városokat.
Amikor a hírek már nyugtalanítóak kezdtek lenni, felszereltem két kis gyorsjáratú hajót, hogy nézzenek utána, mi a pletykák igazságtartalma.
A felkészített hajók futárszolgálatra kialakított hatalmas vitorlával felszerelt négyszemélyes bárkák. Ezek a hajók a partvidék leggyorsabbjai, a kapitányaik pedig naplemente után is tudnak navigálni, amit a partvidéken csak igazán kevés kapitány mondhat el magáról. A szokásos eljárás, hogy naplementekor a hajók lehorgonyoznak és napkelte után folytatják az útjukat. A futárhajók ellenben éjszaka is (ha nem is gyorsan) tudnak haladni.
Egy hét után jött az első galamb, hogy olyan menekülőkkel találkoztak, akik látták a támadókat. Elmondásuk szerint a támadók fél fejjel magasabbak az errefelé megszokottnál, hatalmas bronz pajzsokkal, és kardokkal vannak felszerelve. A hajóik akkorák, mint az amforaszállító hajók (errefelé azok a legnagyobbak). Sokkal több vitorlájuk van, és az oldalukból is repülnek a nyilak.
Egy újabb hét múlva jött a következő galamb, hogy a hajók valamival nagyobbak, mint az amforaszállítók, és a futárhajók is csak nehezen tudtak kereket oldani.
Közben utánanézettem a feljegyzésekben, hogy a partvidéket 40-50 évenként végigrabolják ismeretlen hajósok. Pár év alatt az éberség alábbhagy, húsz év után mindenki csak mesének gondolja az egészet.
A második levél kézhezvétele után a hajóépítőknek kiadtam, hogy 10 hajóra szereljenek kőhajítót. A hajók legénysége, pedig addig is a két korábban átalakított hajón gyakoroljon.
Mire a szelek a legmegfelelőbbek lettek a hadjáratra, addigra a partvidék mindkét szövetsége követet küldött, hogy vezessem őket az ismeretlen ellenség ellen.
A seregeket, és a flottát a szomszédos városokban gyűjtöttük össze. A parancsnokokat én neveztem ki (A hajítógép, illetve a molot katonailag magasan a legerősebb vezetővé tett). Amikor a rajtaütési gyakorlaton a királyi feleségek az egyesített szárazföldi haderőt foglyul ejtették, bizony komoly villongásokat okozott, amelyből az én vezéreim jöttek ki győztesen. Kemény kézzel szervezték újra a hadseregeket, hogy fegyelmezetten tudjanak menetelni, és rajtaütésre fegyelmezetten, keményen reagálni.
A többi hadsereg eddig „csak a hagyományos” harcmodort ismerték, amikor mindenki egyedül szál szembe az ellenséggel. Ezzel áll szemben a „modern” pajzsfal, kardokkal, lándzsákkal, amely jelentősen nagyobb fegyelmezettséget, begyakorlottságot követel, cserébe jelentősen nagyobb katonai erőt jelent. Próbáink szerint egy fegyelmezett pajzsfal, akár egy lovasrohamot is visszaverhet. A gyakorlat alapján az a felállás tűnt a leghatékonyabbnak, hogy a pajzsfal első sora karddal a második sor hosszú dárdával, a harmadik nyíllal, és parittyával van felszerelve.
A harcmodor a következő: Ha a pajzsfal mozog az első két sor a hosszú dárdákat használja, A második, és harmadik sor a feje fölé tatja a pajzsát védekezve a nyilak, és a kövek ellen. Ha harcra kerül sor, a parancsnok dönti el, hogy mikor használnak kardot, mikor lándzsát. Amikor az íjászok dolgoznak, a saját pajzsaikat a hátukra vetik, és a második sor pajzsa alá állnak. A saját embereim mesterei lettek a harcmodornak, a szövetséges katonák úgy ahogy elboldogultak vele. A rajtaütési technikáinkat nem mutattuk meg nekik, ne tudják ellenünk használni.
Mire mindennek végeztünk, és felvehettük az idegenekkel a harcot már Alolut is elöntötték a menekülők.
Az egyesített haderőt két részre osztottam. Az egyik fele hajókon utazott a legtávolabbi, még védhetőnek tűnő városba, a másik fele gyalog.

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!