Tájékoztatás a Mű úti gyalogátkelőhelyről 1.

Fáki László polgármester tegnap a facebook oldalán tájékoztatást adott a zebra építésével kapcsolatban, ezt osztom meg veletek.

Szigethalom képviselő-testülete augusztusi ülésén döntött a Volán Pályaudvarnál létesítendő gyalogátkelő közbeszerzési pályázatának kiírásáról. A közbeszerzést elbíráló bizottságban Szigetszentmiklós városa is 2 fővel képviseltette magát.

A közbeszerzési kiírás nyílt volt, bárki benyújthatta pályázatát. Öt cég nyújtott be határidőre pályázatot. A beérkezett ajánlatok 14 és 20 millió plusz áfa között voltak. Hiánypótlást két vállalkozásnak kellett benyújtania, melyből az egyik teljesítette, a másik nem.

Így a bíráló bizottság és ennek megfelelően a képviselő-testület a beadott pályázatok közül négyet érvényesnek, egyet érvénytelennek nyilvánított. A legkedvezőbb ajánlatot benyújtó Hornyák Útépítő és Szolgáltató Kft-t jelölte meg nyertesként, akik 13.963.162 Ft+ÁFA ajánlati árat és 36 hónap garanciát vállaltak.

A gyalogátkelő megvilágítása nem volt a kiírás része, így ez kis mértékben növelni fogja a költségeket. További kiadást jelentenek minden beruházásnál a műszaki ellenőrzés költségei. Mindezekkel együtt várhatóan 20 millió forint körül lesz a teljes kivitelezési költség.

A közbeszerzések esetében – az esetleges jogorvoslatok miatt – 10 napos szerződéskötési moratórium van, ezért a szerződést várhatóan október 10-én tudjuk megkötni a kivitelezővel. Ez után fogunk engedélyt kérni a munkaterület átvételére. A munkálatok – terveink szerint – legkorábban október 17-én kezdődhetnek el, de ez az időpont még változhat.

Annyit ígérhetek, hogy amint pontos információm lesz a munkálatok megkezdésének időpontjáról, rögtön jelezni fogom! Előre is kérem mindenki türelmét a munkálatok alatt!

 

forrás: Fáki László polgármester facebook oldala

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!