28 éve halott, de a miklósi rendőrök feltámasztották!

Halleluja! mondhatnánk a cím alapján, csodatévők a rendőreink!
De mielőtt zarándoklatba kezdenénk a kapitányságra, sajnos el kell mondanunk, hogy nem történt semmilyen természetfeletti, kizárólag egy csalót kaptak el, és egy kis csavar is került a történetbe.

 

Nyilas Horváth Tímea őrnagy a piacon vásárolt személyi igazolványt mutatja – Zsaru Magazin

– Pályafutásom legbizarrabb nyomozása volt, és nem az elkövetés értéke miatt – vallja a szerdán megjelenő Zsaru Magazinban Nyilas Horváth Tímea őrnagy, a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság kiemelt főnyomozója. – Majosháza külterületén nyitott horgásztavat tavaly év végén Csepelényi Tamás helybeli vállalkozó, és neki kínált hirdetési lehetőséget két általa menedzselt kiadványban egy Szabó Lajosként bemutatkozó ember.

Idén januárban 145 ezer forint előleget vett fel, a hirdetések áprilisra ígért megjelenése azonban egyre váratott magára. A titokzatos Szabó Lajost a vállalkozó soha többé nem látta, telefonon még néhanap elérte. A férfi későbbi ütemezésekkel hitegette, nyár elejére pedig a telefonos kapcsolattartás is megszakadt.

A vállalkozó végül júniusban bejelentést tett. Kerestük, de a szigethalmi férfi által megnevezett Horgász Atlasz és Horgász ABC kiadványnak a hírét sem hallottuk, végül kapcsolatai feltárása után, szeptember 30–án otthonából előállítottuk.

A zsaruk az intézkedés során az adatok bevitelénél meglepődtek,hogy a nyilvántartás szerint nem is létezik a gyanúsított, ő viszont továbbra is Szabó Lajosként hivatkozott magára, de második nekifutásra már A. Mártonként. Ezzel meg az volt a baj, hogy A. Márton a nyilvántartás szerint 1988. május 15. óta halott.

Kiderült, hogy az illető a nyolcvanas években „rossz társaságba keveredett”, börtönben is ült és mivel bizonyos körök zsarolták, meg fenyegették, úgy döntött, új személyiséget keres magának. Minden kapcsolatot megszakított a hozzátartozóival, vett a piacon egy új személyit és fokozatosan Szabó Lajos lett. Szigethalmon már mindenki így ismerte.

Családja a távollétében előbb eltűntnek, aztán halottnak nyilvánította, de ő erről nem is tudott. A. Mártonból akkora Szabó Lajos lett, hogy még a rendőrségen is rá kellett néha szólni, mert az űrlapokat is Lajosként szignózta.

A férfinak a hirdetési előleg miatt és új személyisége megalkotásáért is felelnie kell: egyrendbeli csalás vétségével és háromrendbeli közokirat-hamisítás bűntettével gyanúsítják.

A férfi szabadlábon védekezhet, reméljük, nem fog újra meghalni, amíg a tárgyalását kitűzik.

 

forrás/fotó : zsaru magazin

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!