Nagy utazás 11.

Ez a Nagy Utazás 11. része az 1. 2. és 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. rész korábban jelent meg

Ez a nagyon sok gyakorlásnak köszönhetően viszonylag könnyen ment. Az utóvéd az első sebesülés után megadta magát.
A követ hozzávetőleg ekkor érkezett az erődöt blokád alatt tartó csapatok parancsnokához, hogy az erődöt csak pár ember védi.

 

 

Így mire hazaértem rend volt, a város csinálta a mindennapjait, a kincsek már a kincstárban voltak felleltározva, értékük megbecsülve. A foglyok beosztva a hajóépítőbe, kőfejtőbe vagy mesteremberek mellé.

A hazaérkezés után egy napig tartott, míg Rue elmesélte a történeteket. Másnap azt számoltuk ki, hogy miként kell az új foglyokat elosztani, hogy ne haljunk aratásig éhen. Végül 30 embert eladtunk a pásztor népnek élelemért. Így tudtuk biztosítani, hogy kis szerencsével az idén se haljon éhen senki a városban. Annak már rég híre ment, hogy az alattvalóim közül nagyon kevesen halnak éhen. Ennek az volt az egyszerű oka, hogy mindig gondosan kiszámoltattam az írnokaimmal, hogy milyen élelmiszerből, mikor mennyit kell a palota raktáraiba szállíttatni, hogy kitartson. Ez gyakran vezetett villongásokhoz, hiszen a terményt mindenki szerette volna megtartani, a hagyomány szerinti mennyiség begyűjtése viszonylag egyszerű volt, de az a megemelkedett lélekszám mellett bőven kevés volt. Az e-feletti részért gyakran katonákat kellett küldeni. Szerencsére az erődemonstráció elegendő volt. Harcra nem került sor. A gondosan művelt földek és a rengeteg vásárolt élelem fedezte a város igényeit. Néha igen szűken, de mindig elég volt.
Az uralkodásom első hónapjaiban természetesen egyedül aludtam. Ki tudja milyen következményei lennének, ha két ennyire egymástól távoli faj szexuális kapcsolatra lép egymással. Sajnos az ösztönök erősebbnek bizonyultak, mint a józan megfontolás. Rue már az iskola kialakításakor kiharcolta az Első Feleség (röviden Feleség) pozíciót. Az iskola és a konyha napi ügyeit ő intézte. Ez a két feladat önmagában akkora volt, hogy megközelítette a Királyi Feladatok maradék részét. Egy idő után két rátermett feleségtársát megtettette a konyha illetve az Iskola felügyelőjének, ezzel némi lélegzethez sikerült jutnia. Közben azonban elkezdődött a lakosság katonai felkészítése, így megkapta a parittyások parancsnoki feladatait is. Ehhez rengeteg (általában négyszemközti) konzultációra volt szüksége a hadsereg főparancsnokával, aminek az volt az eredménye, hogy mindenki meg volt győződve, hogy a katonai erényeket az istenektől kapta.
Tessék, megint elkalandoztam…
Rue egyre több feladatot vett le a vállamról, egyre több protokoll eseményen helyettesített. Ennek az lett a következménye, hogy este egyre hosszabban tájékoztattuk egymást a nap eseményeiről. Sokszor az éjszaka közepén nem volt kedve visszamenni a palota távoli végégében található hálófülkéjébe, inkább az ágyam mellé terített pokrócokon aludt. Egy szokatlanul hűvös éjszakán (vajon tényleg ennyire hideg volt, vagy csak mi éreztük annak?) felkérezkedett az ágyra, hogy melegíthessük egymást… Reggel a főemberek összesúgtak a hátunk mögött. Látszott rajtunk, hogy egész éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtunk. Biztosak voltak benne, hogy az istenekhez imádkoztunk, hogy segítsenek a várost felvirágoztatni. Hát így is lehetett értelmezni a történteket. Minden esetre mindketten olyan élménnyel lettünk gazdagabbak, amit senki más nem mondhat el magáról.

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!