A mérnökszemmel blog több részes cikksorozatot szentelt a tervezett avulásnak.

Most beszélgettem pár emberrel és gondolataim támadtak.

A tervezéskor a tervezett élettartam bizony egy szempont. Minél kevesebb üzemre terveznek egy eszközt, annál olcsóbb kisebb kecsesebb, olcsóbb lehet. A hosszabb élettartam robusztusabb nehezebb kialakítást, vagy drágább anyagok használatát követeli meg. (na tegye fel a kezét, aki ezt nem tudta)

Természetesen a készülék árában a felhasznált anyag vagy a gondos kivitelezés mellett a márkanév árát is ki kell fizetni. Valamikor egy márkás kéziszerszám gyártását kiszervezték Bulgáriába. Az eredeti gyártó márkajelzésével ellátott készülékek kb 10X annyiba kerültek, mint az ugyan azon a gépsoron készülő bolgár  adattáblával ellátott, a színén és az adattáblán kívül azonos társai.

Amikor a gyártó a rossz tervezésben érdekelt

A porszívókat és kéziszerszámokat manapság a teljesítményük alapján ítéljük meg. Van ezzel baj? Miért lenne?

A vonatkozó szabványok miatt. A kéziszerszámokra és a háztartási gépekre a hálózatból felvett névleges teljesítményt írják rá. Ez azt jelenti, hogy a gyártók nem érdekeltek a kedvező hatásfok elérésében. Ebből olyan anomáliák adódnak, mint az, hogy egy 100W feletti kézfúróval teljesen összevethető egy jóval kisebb névleges teljesítményű akkumulátoros, ahol sokkal jobb hatásfokú állandó mágneses motort használnak.

Ez azt jelenti, hogy egy 2000W-os univerzális motor helyett egy 670W-os egyenáramú vagy aszinkron (azoknak, akiket nem érdekelnek a műszaki részletek, egyszerűen más típusú) motor használatával ugyan azt az eredményt lehet elérni.

Ha egy berendezést megfelelően terveznek „egyenszilárdságúra”, akkor a szervizelhetőség kevésbé lényeges. Az elkészült készülékekben az alkatrészek a tervezett élettartam alatt csak kivételes esetben mennek tönkre. Ezt a gyártó meghosszabbított garanciával, méltányossággal vagy közönnyel kezelheti. Az előállításon sokat lehet spórolni, ha a tervezéskor a gyárthatósági szempontok nagyobb súlyt kapnak a szervizelhetőséghez képest.

Ilyen szempontok a zsúfolt szerelés, csavarozás helyett ragaszás, fém helyett műanyag alkatrészek. Ezektől a végtermék messze nem feltétlenül lesz olcsóbb, hiszen azt nem az előállítási költség, hanem az elérhető eladási ár határozza meg.

Egy személyes élmény

Valamikor a családnak 100-as Škodája volt. Olyan egyszerű volt a szerkezete, hogy akár én is el tudtam végezni az alapvető karbantartási munkákat, tízen egy-két évesen. Ezekre akkoriban hetente, kéthetente kellet időt szakítani.

Most is Škodám van. Ehhez már fel sem merül, hogy egy kulcskészlettel nekiessek, azonban évente 2-3 alkalommal előre tervezhető időpontokban kell elvinni szervizbe, ahol gyakran céleszközök szükségesek, azonban ugyan az út mentén nem lehet megjavítani „egy 13-as kulccsal és egy csavarhúzóval” azonban jelentősen ritkábban áll meg, mint a ma már klasszikussá érett elődje (eddig még nem állt meg).

A tervezett élettartam nem feltétlenül rossz dolog, hiszen rádiógyűjtőként több olyan rádióm van, amit az 1950-es években gyártottak és a mai napig üzemképes. Ez azt jelenti, hogy abban az időben a készülékek első gazdája kifizetett 60 évnyi élettartamot, ugyan akkor a készülékek várható használati ideje 10-20 év lehetett.

A korszerű számítógép alaplapok 4-5 év elteltével tönkremennek, pedig irodai használatban gyakran még bőven üzemelnének. Vannak cégek, ahol (például a CAD irodára) nagy teljesítményű számítógépeket vesznek. Amikor ott már nem használhatóak, akkor az adminisztrációs munkatársak használják tovább. Ezzel a készülékek akár 5-7 évig is használhatóak, azonban az alaplapok egy része ezt nem bírja ki. Itt sem az egyenszilárdságú méretezés érhető tetten, hiszen tipikusan a pár forintos elektrolit kondenzátorok mennek tönkre és nem a nagy értékű nagy integráltságú chipek még bőven üzemképesek.

Ezek a sorok azért születtek, hogy kicsit együtt gondoljuk végig, hogy mit jelent a technikai fejlődés.

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!