A bűn üldözése egy idős a magántulajdon kialakulásával, de az is lehet, hogy még annál is régebbi. Az első fennmaradt törvény gyűjtemény Hammurapi törvényoszlopa, amely hozzávetőleg 3700 éves.

Az elkövetett bűn büntetésétől azóta is alapvetően három dolgot várunk el:

1. A bűnismétlés megakadályozását
2. Az elkövetett bűn megbosszulását
3. Nyújtson elégtételt az áldozatnak
4. https://cdn.pixabay.com/photo/2015/11/07/11/22/levitation-1031061_960_720.jpg

Szent László törvénykönyve például ezt mondja:

„Ha valamely szabad tíz dénár értékűt lop, akasszák fel, ha tíz dénárnál kisebb értékűt lop, a lopott értéket tizenkétszeresen adja vissza, és egy ökröt fizessen.”

Nem látom értelmét, hogy a „10 dénár” értékét mai értékre átszámítsam, inkább az elvi elemzésre vállalkozom:

Ha valamely szabad tíz dénár értékűt lop, akasszák fel

A bűnismétlés esélye minimális. (1. pont pipa)
A megbosszulás megtörtént. (2. pont pipa)
A kár nem került megtérítésre (3. pont hibázik)

Itt bizony van még egy probléma: ha kiderül, hogy nem a bűn elkövetőjét akasztották fel, az utólagos rehabilitáció, már nem sokat ér. A király mégis kénytelen volt a XI. században ilyen törvényt hozni, hiszen a letelepedéssel a magántulajdon fogalma megváltozott, ezt ki kellett kényszeríteni az addig nomád erkölcshöz szokott emberekből, hosszú börtönbüntetésekre alkalmas börtönök fenntartásához az állam pedig nem volt elég gazdag (és még évszázadokig nem is engedheti meg magának).

Könyves Kálmán idejében már az új erkölcsök megszilárdultak, ezért némileg enyhíthetett ezeken a szigorú büntetéseken. „Aki egy tyúk értékénél többet lop vágassék le a keze”

Itt az elítélt élete ugyan megmarad, az esetleges hibás ítélet orvoslása itt sem megoldható.

Hosszú börtönbüntetések

A modern társadalmakban többek között ezért vezették be a hosszú börtönbüntetéseket.

Az elkövetőt hosszú időre kiemelik a megszokott környezetéből, lényegesen kellemetlenebb körülmények közözött tartják, mintha szabad lenne (korlátozzák a mozgását megszabják a napirendjét az étkezését stb.). Ezzel is vannak problémák:

• A „hosszú” büntetés mennyire legyen hosszú?
• Hogyan lehet biztosítani, hogy a börtönben a bűnözők ne képezzék tovább egymást a bűnelkövetés területén?
• Erkölcsi kérdés, hogy a társadalom hatalmas pénzeket fizet azoknak az eltartására, akik súlyosan megszegték a szabályait.

A börtönök költségeinek csökkentésének három útja van:

• A rabok napi tartására költött pénz csökkentése
• A rabok számának csökkentése
• Az egyes büntetések hosszának csökkentése

Látható, hogy mind a három megoldás korlátozottan alkalmazható.

Állócella

A „szükséges” büntetési idő alaposan csökkenthető, ha a büntetés alap esete mondjuk állócella lenne.
Az állócella egy annyira picike börtöncella, amelyben sem felegyenesedni, sem leülni nem lehet. A XX. század közepéig a börtönökben büntetésre használták, ami gyakran okozott maradandó egészségkárosodást vagy kínhalált. Ha az elítéltre légzés és szívműködés figyelőt szerelnek, akkor a maradandó károsodások – ami miatt az alkalmazását betiltották – megelőzhetőek.
A megoldás előnye, hogy akár néhány órás büntetés is komoly elrettentő erővel bír, a súlyos büntetéseket is néhány nap terjedelemben lehet mérni, tehát az egy eléltre eső költség meredeken csökken.

A megoldás hátránya (ami miatt igazából komolyan sem vehető), hogy ez a büntetés kínzásnak minősül, ezért a jogrendszerbe nem illeszthető be. A másik ok, hogy az esetleges bűnelkövetők mindent elkövetnének, hogy ne kerüljenek ilyen súlyos börtönkörülmények közé. Ez a letartoztatások során a rendőrök testi épségére komoly veszélyt jelent

A rendőrség megerősítése

Ha a rendőrséget a hatalom megerősítené és megerősítené a törvénytisztelő polgárok bizalmát a hatóságok felé, ezzel az egyes bűnesetek után a lebukás veszélye jelentősen megemelkedne. A lebukás veszélye sokakat visszatartana, illetve azok, akiket nem, gyorsan a börtönökben találnák magukat.

A bíróságok megerősítése

Egy a 90-es évek végéről származó példa:

Egy embert az emberek jóérzését erősen sértő bűncselekménnyel vádoltak meg. Elvesztette az állását, pozícióit stb. Eljárást indítottak ellene, ahol megállapították, hogy az esetben szinte biztosan ártatlan. Az eljárás felmentéssel zárult. Itt egy nagyon komoly kérdés vetődik fel: Valakit hamisan vádoltak. A felmentő ítélet nagyon sok év múlva született meg. Addigra a megvádolt személy élete teljesen más irányt vett. A jó hírneve megsemmisült. Amíg a vádakat széles körben terjesztetté                  k, addig a felmentésről alig jelentek meg hírek.

Ha a bíróságok gyorsan tudnák végezni a dolgukat, akkor ilyen esetekben a kár jóval kisebb lett volna. Ha az ítéletek gyorsan születnek meg, az a bűnözők részére visszatartó erő, a tévesen megvádolt személyeknek pedig kisebb meghurcoltatást, tehát nagyobb jogbiztonságot jelent

Oktatás a börtönökben

Ha az elítélteknek a büntetés letöltéséhez szükséges legyen tanfolyamok, iskolák elvégzése. Például ha egy analfabétát több, mint egy éves börtönbüntetésre ítélnek, addig ne tekintsék (időtől függetlenül) letöltöttnek a büntetést, amíg nem tud legalább alap szinten írni olvasni. Hosszabb börtönbüntetésekhez érettségi vizsgát, vagy szakma megszerzését lehetne kötni

Ez a megoldás, ugyan drága, de lehetőséget adna az elítélteknek a társadalomba való visszailleszkedésre, hiszen esélyt adna, hogy az elítéltnek, hogy a – büntetése letöltése után – a törvények által elfogadott módon jusson bevételhez.

Gondolom ezek a sorok nem fogják a bűncselekmények számát csökkenteni, esetleg az „Akasszuk fel” típusú megnyilvánulásokat talán igen.

Szólj hozzá!

Ne feledd,a hozzászólásodért te vagy a felelős!